Tízmilliárdos beruházással elkerülhető lett volna a leállás
Kapitány állítása szerint egy nagyjából tízmilliárd forintos új szivattyúteleppel elkerülhető lett volna a mostani leállás. Az átvilágításnak kell megmutatnia, pontosan mikor készült ilyen terv, ki ismerte, mennyibe került volna, és miért nem valósult meg.
A politikai kérdés azonban már most feltehető: ha a veszély évekkel ezelőtt látható volt, miért csak akkor kezdünk kapkodni, amikor a Duna már a szívócsonkok alól is elfogy?
Kapitány szerint az MVM az elmúlt években százmilliárdokat fordított hirdetésekre, szponzorációkra és sportklubokra, miközben az erőmű alkalmazkodásához szükséges beruházás elmaradt. A miniszter azt ígérte, ezt is kivizsgálják.
A vizsgálat eredményét meg kell várni. Senkit nem lehet bizonyíték nélkül jogsértéssel vádolni, és egy rossz beruházási döntés sem automatikusan bűncselekmény. Politikailag azonban így is nehezen magyarázható a történet.
Ha valóban rendelkezésre állt egy megvalósítható műszaki megoldás, amely töredékébe került volna annak, amit az állami energiacég látványkommunikációra költött, akkor nem a természet váratlan támadásáról beszélünk. Hanem egy elhalasztott döntés következményeiről.
A folyó apadása természeti jelenség. A felkészületlenség már emberi döntés.
A paksi blokkok biztonságos működéséhez folyamatosan megfelelő mennyiségű hűtővízre van szükség. Amikor a Duna vízállása az előírt biztonsági határ alá kerül, az üzemeltetőknek nincs lehetőségük politikai vagy gazdasági szempontok alapján mérlegelni. A meghatározott eljárásokat követve kell dönteniük a termelés csökkentéséről vagy a blokkok leállításáról.
Ezért különösen fontos tisztázni, hogy az elmúlt években milyen műszaki javaslatok készültek, mely döntéshozók ismerték ezeket, és miért maradt el a szükséges fejlesztés. A válaszokból derülhet ki, hogy valóban megelőzhető lett volna-e a jelenlegi válság.
Egy atomerőműnél nincs helye barkácsmegoldásoknak
A fideszes kommunikáció nem várta meg sem a műszaki adatokat, sem a vizsgálat eredményét. Szakács István azt írta, szerinte egy előszivattyút be lehetne iktatni Pakson, majd hozzátette:
„Ez az egyik szakmám, tehát lenne megoldás Paksot tovább üzemelni. Csak hát valakinek ez a helyzet az érdeke!”
A mondat politikailag kényelmes. Műszakilag viszont egy atomerőműnél ennél valamivel több szokott kelleni.
Egy paksi léptékű átalakításról nem egy influenszer, nem egy miniszter és nem egy pártközpont dönt. Nukleáris biztonsági szakértők, gépész- és energetikai mérnökök, termohidraulikai elemzők, vízügyi tervezők, villamos- és irányítástechnikai szakemberek, üzemeltetők, minőségbiztosítók és hatósági szakértők összehangolt munkája szükséges hozzá.
Az atomenergia ugyanis nem úgy működik, hogy valaki talál egy megfelelő teljesítményű szivattyút, odagurítja a Duna-partra, bedugja, aztán mehet tovább a blokk. Minden módosítást meg kell tervezni, modellezni, biztonsági szempontból elemezni, engedélyezni, megépíteni és kipróbálni. Nem a veszélyhelyzet közepén, hanem évekkel korábban.
A paksi mérnökök bizonyára hálásak azért a felismerésért, hogy léteznek előszivattyúk. Valószínűleg azonban nem ez az információ hiányzott az elmúlt nyolc évből, hanem a döntés és a pénz.
A Fideszhez kötődő kommunikáció most azt próbálja sugallni, hogy a kormány szándékosan hagyja leállni az erőművet, miközben egy gyors műszaki fogással folytatni lehetne a termelést. Ez nem felelős kritika, hanem veszélyes szerepjáték.
