A trombitaféreg-fészkek keresése a földben sosem volt értelmetlen gyermekkori időtöltés.

Nem unalom volt, és nem is kreativitás hiánya – hanem a kíváncsiságba burkolt túlélés, a piszkos körmök közé rejtett remény, és egyfajta kaland, amit csak a nagyon kevés felnőtt gyerekek érthetnek meg igazán. Míg mások a világító képernyőkhöz ragadtak, mi eltűntünk a mezőkön és a hátsó udvarokban, apró csodákat kergetve lehorzsolt térdekkel és nyitott tenyérrel.

Minden apró felfedezés olyan volt, mint egy titkos kincs, ami csak nekünk szólt.

Akkor még nem tudtuk, de minden egyes fészek, amit felfedeztünk, csendben formálta azokat az embereket, akik egy napon válni fogunk. Drága játékok és végtelen figyelemelterelések nélkül magát a világot változtattuk játszóterünkké. Ott nőttünk fel, ahol az új dolgok a kirakatok mögött maradtak, ahol a videojátékok máséi voltak, és ahol a képzelet volt a legértékesebb kincsünk.